Blog

Táncos Lilla visszatérése a fényképezőgép elé

Tánczos Lilla nevét és arcát is sokan ismerhetik már, nagy sikerű, tehetséges modell, sport oktató, édesanya, boldog feleség... Ha rá gondolunk, egy szerencsés nő juthat eszünkbe, aki szép sikereket ért el az élete szinte minden területén.

 

Ugyanakkor mint másokhoz, úgy Lillához is váratlanul kopogtatott be a felfoghatatlan, minden nő legrosszabb rémálmát, a mellrákot kellett átélnie. Hosszú és nehéz út áll mögötte is, mint mindenki más mögött, aki ezen a betegségen keresztül ment. Mára már a betegséget leküzdötte és meggyógyult, de mint ahogyan egy ilyen történés nyomán az várható, a harc nyomokat hagyott maga után, mind lelkileg, mind pedig külsőleg.

 

Lilla találkozása a betegséggel rendkívül tanulságos. És nem csak abban az értelemben, hogy példaértékű a kitartása, hogy egy igazi hősként tért vissza élete legnehezebb csatájából. Ez a küzdelem azért is figyelemreméltó, hiszen egy nő, akinek gyönyörű külseje nem csupán nőiségének része, de munkaeszköze is egyszerre, a nehézségek ellenére milyen rendkívül gyorsan volt képes alkalmazkodni új helyzetéhez, ügyesen tudta magát újradefiniálni. Külső szemlélőként talán nem is gondolnánk arra, hogy egy ilyen esemény folytán ez mennyire fontos. Sőt! Tulajdonképpen akár a túlélés záloga is lehet.

 

Gyógyulását követően Bodogán Sándor készített róla újra fényképeket, ennek apropójából a fotózás után beszélgettünk történetéről, tanulságairól, megéléseiről, és többek között arról is, milyen érzés volt számára újra visszatérni a fényképezőgép elé.

„ ...A betegségem előtt előfordult, hogy leretusálták a hasamról az izmot...”

 

Lilla mindig is komoly figyelmet fordított az egészséges életmódra, ezen belül is az edzésre és a helyes táplálkozásra. Emiatt korábban sosem számolt komolyan azzal a lehetőséggel, hogy a külsejének változása miatt nem tud majd, vagy éppen nem akar modell munkákat vállalni.

 

Ezzel szemben még a betegsége előtt szembesülnie kellett azzal, hogy a külső adottságainak megváltozása mennyire hatással van a szakmában való érvényesülésére, egyformán akkor is, ha a változás az ő megítélésében pozitív vagy éppen negatív.

 

Miután édesanyává vált, már nem szeretett volna sokat és távolra utazni, így a hosszadalmas távollétekkel együtt járó modell felkéréseket nem vállalta el. Az edzés egyre fontosabb szerepet játszott az életében és a teste a sok mozgásnak köszönhetően izmosabb és kerekebb lett, ami miatt viszont már elmondása alapján nem feltétlenül fért bele a modellektől elvárt keretekbe.

 

„A nemzetközi modellpiacon már szép számmal vannak az átlagos modell alkattól eltérő, sportosabb kinézetű modellek, ezért reméltem, hogy ez itthon is működni fog, de nem így lett. Volt ugyan néhány sport kampány, amiben részt vettem, de igazán nagy igény nem volt a sportos testalkatra. Előfordult, hogy leretusálták a hasamról az izmot... Mérlegeltem, és a modellkedés szépen lassan mellékállássá vált számomra, az edzés lett a fő foglalkozásom.”

„...én nem az a típusú nő vagyok, aki kopaszon a kamera elé áll.”

 

Mikor Lilla megtalálta a csomót a mellében már edző és modell is volt egyszerre. Épp egy fotózás alkalmával kapta a hívást, amiben közölték vele, hogy a mellében talált daganat rossz indulatú, kezelésre van szüksége. Ez volt mostanáig az utolsó fotózása.

 

6 héttel később már a kemoterápián ültem, majd az első kezelés után 11 nappal teljesen kihullott a derékig érő hajam. Ettől kezdve lelkileg nem tudtam több fotózást vállalni.”

 

„Lett volna lehetőségem és volt is konkrét felkérésem így is fotózásra, de én nem az a típusú nő vagyok, aki kopaszon a kamera elé áll. Kendő vagy paróka nélkül nem mentem, és még ma sem megyek emberek közé sem.”- mondta Lilla beszélgetésünk során, mikor arról kérdeztem, hogyan érintette őt a haja elvesztése.

 

Talán elsőre, külső szemmel a hajhullás semmiségnek tűnhet a betegség súlyosságával összehasonlítva, ugyanakkor ezt nőként, anyaként, modellként megélni nem volt számára egyszerű feladat. Modellként a külső tökéletessége maga a munkaeszköz, így haja elvesztésével Lillának nem csak női, de szakmai önbizalma is odalett. Tükörképe pedig minden egyes nap emlékeztette a traumára, a megtett hosszú útra, és arra, hogy ő már megélései miatt egy egészen más ember, talán soha többé nem lesz ugyan az a Lilla.

 

„Mindennel meg lehet tanulni együtt élni, csak kellő elfogadás és türelem kell hozzá.”

 

Lilla szépséghez való viszonya a haja elvesztésével nagyon megváltozott.

 

„Egy olyan eszközt vett el tőlem a betegség, amit világ életemben használtam. (...) Ez már nem a narancsbőr vagy a kisebb mell kategória. Ezt mindenki látja, folyamatosan. Nem lehet elrejteni a kabát alá.”

 

Új külsejével rendkívül nehezen tudott azonosulni és az ezzel kapcsolatos szorongás a hétköznapi teendőit is megnehezítette.

 

„ Az emberek gyakran megbámultak, ha például boltba vagy étterembe mentünk. Emiatt sokszor nem volt kedvem kimozdulni(...)Bár volt olyan is, hogy az edzőteremben valaki megdicsérte a kendőmet és megjegyezte, hogy milyen egyedi a stílusom, de én akkoriban csak arra tudtam gondolni, mikor kaphatom vissza a régi énem. Nagyon magam alatt voltam.”

 

Bár a betegséget sikerült leküzdenie, de egy sejtlassító kezelés miatt a haja a gyógyulást követően sem nőtt ki. És bár ez őt rendkívül mélyen érintette, egy ponton túl rájött, hogy nem tehet mást, mint hogy megtanul együtt élni a kialakult helyzettel.

 

„Nehezen tudtam elfogadni a helyzetet, mégis úgy éreztem, nincs más választásom, ez így nem mehet tovább! Igazából elegem lett az önmarcangolásból! Besokaltam önmagamtól, nem akartam, hogy ez határozza meg a mindennapjaimat. Boldog házasságom van, van egy egészséges kislányom, akit imádunk, meggyógyultam és szeretnék újra boldog lenni. Ehhez el kellett fogadnom, hogy a régi Lilla már nem leszek soha. De talán nem is kell, hogy az legyek, mert sokat változtam, és ez a helyzet megtanított arra, hogy mik az igazán fontos dolgok az életben. 

„Aktív önfejlesztésbe kezdtem, rengeteg könyvet olvastam és pszichológus segítségét is kértem, ami nagyon jó döntésnek bizonyult. Teljesen másként látom a dolgokat ennek köszönhetően. Ott még nem tartok, hogy hálás legyek, de talán ez is eljön egyszer! Egyet viszont örökre megtanultam: nem kötelező ezt a helyzetet szeretni, de ahhoz, hogy újra teljes életet élhessek, elfogadni igen! Utáltam, gyűlöltem és haragudtam is, ezen végig kellett menni, de sokkal könnyebb az életem, amióta sikerült elfogadnom azt, ami történt velem. „Mindennel meg lehet tanulni együtt élni, csak kellő elfogadás és türelem kell hozzá.”

 

„Már egy másik Lillát látok, de ezt is nagyon szeretem”

 

Ahogy szépen fokozatosan sikerült elfogadnia új külsejét, Lilla sokkal nyitottabbá vált és már másoknak is erőt tudott adni. Közösségi oldalain elkezdte megosztani tapasztalatait és újra visszatért a nyilvánosság elé.

 

„Nincs hét, hogy ne kapnék üzenetet olyanoktól, akik hasonló helyzetben vannak, mint én. Megkérdezik, hol vettem a kendőmet, vagy csak beszélgetünk, de nagyon jó érzés, hogy mások is meríteni tudnak az én erőmből. Emiatt is úgy érzem, hogy megéri, sőt fontos erről a témáról nyíltan kommunikálni.”

 

Ahogy visszanyerte önbizalmát, elérkezettnek látta az időt arra is, hogy újra visszatérjen a fényképezőgép elé.

 

„Még ha nem is szeretnék feltétlenül később minden pillanatára visszaemlékezni, szerettem volna, ha van néhány szép fotó, amelyeknek a segítségével visszatekinthetek majd erre az időszakra. A hajam elvesztése után még családi képeken sem nagyon szerettem szerepelni, de szükségem volt néhány olyan fotóra, ami bármilyen furcsán is hangzik, de képes megmutatni a helyzet szépségét.”

„Sanyival nagyon őszinte és szinte baráti a viszonyom. Mindig is szerettem a munkáit, régóta ismerjük egymást, sokszor fotózott, például kismamaként is, ezért nem is volt kérdés, hogy őt kérem meg, hogy örökítsük meg ezt az időszakot. Felhívtam, és elmondtam neki az elképzeléseimet, őszintén elmondhattam, hogy érzem magam, nagyon nyitottan és intelligensen fogadta a dolgot, és így szuper élmény volt az egész fotózás.”

 

Mikor arról kérdeztem, mennyiben volt más élmény így modellkedni, mint korábban, milyennek látja most magát a képeken, Lilla így válaszolt:

 

„Csak közben jött a felismerés, mennyire hiányzott nekem a fotózás, és mivel minden nagyon profin zajlott, így nem éreztem magam feszengve, lelki feltöltődés volt, nosztalgia és terápia is egyben. Gyakorlatban persze tudatosult bennem, hogy pózolás közben a haj hiánya mennyire nagy, de úgy érzem, ki tudtuk hozni a helyzetből a maximumot.”

 

„Örülök, hogy Lilla bizalmat szavazott nekem!”

 

Látva a végeredményt, a csodás, boldog képeket megkérdeztem Sándort is, benne milyen nyomokat hagyott Lilla első fotózása betegsége után, hogyan élete meg ő a folyamatot a fényképezőgép másik oldalán, és mi volt a cél, a koncepció, ami mentén elkészítette a képeket.

 

Kifejezetten jó érzés számomra, hogy ezt a fontos lépést Lilla velem tette meg.”-mondta.

 

„Sok kapcsolódási pontunk volt már, nagyjából 2015-16 környékén fotóztam először Lillát, én készítettem a kismama fotóit is, emiatt olyan érzésem van vele kapcsolatban, hogy az élete fontos pillanatainál jelen voltam. Megtisztelőnek éreztem a feladatot, ugyanakkor azt is éreztem, segíteni tudok ezzel Lillának, és talán másoknak is.”

„Azon túl, hogy sikerült megmutatnunk, milyen szép és teljes, tulajdonképpen tökéletes Lilla a jelenlegi állapotban is, azt érzem, hogy ezek a képek valami nagyon fontosra hívják fel a figyelmet. A fő üzenet talán az, hogy a szépség nem pusztán a külső adottságokon és a papírforma szerinti tökéletességen nyugszik. Ha foglalkozunk a lelkünkkel, ápoljuk és edzzük azt, akkor minden helyzetben sugárzóak lehetünk, akár a legnagyobb mélyéségekből is erősebben térhetünk vissza. Fontos tanulság lehet ez mindazoknak, akik hasonló nehézségeken mennek keresztül, de azok számára is, akik más jellegű nehézségek árnyékában keresik éppen a fényt az alagút végén.”

 

Az, hogy hogyan látod a világot attól függ, hogyan nézed!

 

Lilla történetét megismerve, a visszatérését megörökítő képeket nézegetve egyet biztosan megtanultam: az élet kiszámíthatatlan, bármikor, bármilyen nagy próba elé állíthat minket. Azt azonban, hogy a harc végén hogyan térünk vissza leginkább az határozza meg, hogy képesek vagyunk-e megtalálni a minket körülvevő szépséget és lehetőségeket, és megtaláljuk-e a módját, hogy ezeken tartsuk a fókuszt. A feladat persze nem könnyű, sok kitartást, elszántságot és akarást igényel, de ha nem adjuk fel, és mindig minden erőnkkel próbálunk felálni, mikor elesünk, a végén, mikor majd megnyerjük a csatát jó eséllyel egy sokkal erősebb valaki fog visszanézni ránk a tükörből.

 

„Másként látom már magamat szépnek, és érdekes, hogy ezeket a képeket nézve sokkal inkább önmagamat látom mostmár, mint a régi, hosszú hajú képeken. Szép volt a hosszúhajú Lilla, de már nem szorul össze a szívem, ha meglátom egy képen. Szerettem volna, ha a mostani képek azt sugallják: itt vagyok haj nélkül és így is szép vagyok, jól tudom érezni már magam így is a bőrömben.

 

Szerintem ez sikerült.”


Írta: Messner Szimonetta

Tánczos Lilla: https://www.instagram.com/tanczoslilla/

Smink: Hollósi Fruzsina

Helyszín: Prime stúdió

page_modul: blog