Blog

Szupermodellek, akik 20 éves koruk felett lettek sikeresek

   

 

   Ha reklám modell szeretnél lenni, gyakorlatilag 20, 40 és 60 évesen is bátran belevághatsz a castingolásba, azonban a divatmodelleknél ez általában nem így van. A legtöbb divatmodell ugyanis 15-16 évesen kezd bele a modellkedésbe, sokan már akár 13 évesen is, hiszen a modellügynökségek is általában 18-20 éves korig keresnek új modelleket. Például a legidősebb aktívan modellkedő ikon jelenleg Carmen Dell’Orefice 89 évesen, aki szintén 15 éves korában kezdte el karrierjét.

 

   Rengeteg jó példa van arra is szerencsére, hogy sosem késő belevágni egy profi fotózásba és persze magába a modellkedésbe. Az alábbi 7, máig aktív szupermodell ugyanis 23 és 29 éves kora közt futott be és vált ismertté a 30-as, 40-es éveire, évtizedeken át tartó karriert lehetővé téve számukra.

 

 

 

 

 

 

 Saskia de Brauw

saskia-de-brauw.jpg 

Ugyan már fiatalon felfedezték, szinte még bele sem kezdett a modellkedésbe, amikor ott is hagyta az egészet, hogy a tanulmányaira koncentráljon. Tíz évvel ezelőtt, 29 évesen tért vissza a divatvilágba, szinte egyből a Chanel új kampányarca és múzsája lett. Saskia 85 kampánnyal később továbbra is az olasz Vogue címlapján szerepel.

 

Isabella Rossellini 

  isabella-rossellini.jpg

Négy év modellkedés után 28 éves korában kapta meg első nagy divatanyagát az angol, majd az amerikai Vogue magazinnál. Isabella 1982 óta a Lancome szépségmárka nagykövete és kampányarca, 68 évesen többek közt a Marie Claire címlapján is láthattuk idén.

 

 Kati Nescher

 kati-nescher.jpg

26 évesen fedezték fel, egy évvel később vett részt első divathetes szezonján, amely alkalmával rekord számú, 12 show-t nyithatott meg. A most 35 éves Kati azóta túl van további 250 shown és 40 kampányon is.

 

Lauren Hutton

 lauren-hutton.jpg

Három év modellkedés után választották ki első nagy munkájára 25 évesen, ami egy 1968-as Chanel kampány volt. A 77 éves szupermodell mai napig a Valentino kifutóján és az Etro kampányaiban látható.

 

  Joan Smalls

 jsmalls.jpg

A legjobban kereső modellek listáján már találkozhattál a nevével. Tíz évvel ezelőtt, 25 éves korában történt ügynökségváltása, ami egy Givenchy kampányt eredeményezett számára. A Givenchy divatháznak 7 éven át dolgozott, Riccardo Tisci showjain a mai napig szerepel.

 

 Lara Stone

 lara-stone.jpg

Ugyan már 15 éves korában belevágott a modellkedésbe, csak 24 évesen, egy szükséges ügynökségváltás után kapta meg első nívós munkáját a Givenchy couture kifutóján. 36 évesen Lara jelenleg a Kenzo és Tom Ford termékeit reklámozza.

 

 Stella Tennant

 stennant.jpg

Saját maga jelentkezett modellnek 23 éves korában, nem sokkal később élete első modell munkája alkalmávalel Steven Meisel fotózta az olasz Voguenak, 24 évesen pedig a Calvin Klein kampányához. Stella idén lett 49 éves, legutóbb az Yves Saint Laurent reklámjában találkozhattunk vele.

 

 

Képek forrása: Models.com

page_modul: blog
Adatkezelési beállítások

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.