Blog

Soha Ne Mondd, Hogy Soha

Sokan, akik időpontot kérnek tőlem, felteszik a következő kérdéseket: Mi van, ha nem tudok jól pózolni? Probléma, ha semmi gyakorlatom, tapasztalatom nincs ezen a terepen?

   Ilyenkor mindig egy olyan történetet mondok el példaként, mint amiről most fogok írni Nektek. A 15 éves, turizmust tanuló lány édesanyján keresztül vette fel velem a kapcsolatot, Győrből érkeztek a fotózásra. Rendkívül sok oldalú fiatal lányról beszélhetünk, aki az iskola mellett versenytáncol és vívni tanul. Ezek mellett érdeklődik a modellkedés iránt is, szeretné kipróbálni magát a modell szakmában. A fotózás során megmutatta, hogy milyen az isten adta tehetség: élete első fotózásán mindenféle előzetes ismeret vagy tapasztalat nélkül modelleket meghazudtoló módon pózolt a kamerám előtt. Az általam készített portfóliót küldi majd el az ügynökségeknek remélve, hogy a képek alapján elnyeri tetszésüket, megfelelőnek találják majd az adottságait ehhez a munkához. A magassága ugyanis  még nem megfelelő, de reméli, hogy néhány centit nőni fog, amire minden esélye meg is van ilyen fiatalon.

   A fotózás a megszokott jó hangulatban telt. Deri Laurának köszönhetően készült el a smink és a haj. Összességében tehát egy nagyon reményteli és pozitív kimenetelű munkáról számolhatok be Nektek. Ezen a példán keresztül is láthatjátok, hogy sosem tudhatjátok miben vagytok igazán jók, amíg ki nem próbáljátok azt. Ha úgy döntesz, hogy adsz egy esélyt magadnak, ne habozz, vedd fel a kapcsolatot velem! :)

Kapcsolódó képek
page_modul: blog
Adatkezelési beállítások

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.