Mikor ez a cikk Íródik, akkor már a felvétel és a kiesés élménye jóval mögöttem van. Azóta visszatértem a hétköznapokba, megjártam Szicíliát életem első, saját szervezésű fotós túráján egy kis csoporttal és volt már vagy 10 fotózásom, így ettől az élménytől kicsit már eltávolodtam és egyben gondolatilag már letisztultak bennem a dolgok.

Bár az akkori érzéseim nagyban csitultak, átalakultak, igaz, ami igaz, a történtek felelevenítése során nem szívesen viszem vissza magam abba az állapotba, amit akkor átélem. Ott, akkor nagyon nem volt számomra pozitív élmény, de az biztos, hogy nem felejtem el egy életre. Hiszem, hogy nem véletlen alakult így, sokat tanultam belőle. Ezzel, hogy itt kiestem, emberileg magamról nagyon sokat tanultam, és ez talán nagyobb érték számomra, mintha megnyerem volna a versenyt.

Bár a nyeremény kamerának nagyon örültem volna, de ezzel a kieséssel úgy érzem többet nyertem, mint a főnyereménnyel. Most már, így közel egy hónap távlatából így látom.

De ne szaladjunk ennyire előre...

Ez a nap is a kisavazással indult, a gasztrofotós kör értékelésével kezdtünk. Bár, ahogyan az előző cikkemben is írtam, én elégedett voltam a képekkel, amiket készítettem, az értékelés során kiderült, hogy a zsűri másképpen látta, más szempontok alapján értékelt, mint ahogyan én közelítettem meg a feladatot. Rezgett a léc itt is a pontszámokat utólag látva, de még itt továbbjutottam az elődöntőbe és izgatottan vártam, hogy mi lesz a következő feladat.

Az ötödik feladat 

Ebben az adásban a feladat az volt, hogy a Canon R3-as fényképezőgép kampányához készítsünk egy Citylight képet. A Dancing with the Stars két táncosának begyakorolt koreográfiájából kellett elkapnunk egy képet és azt a plakátra helyezni. Előre megkaptuk a layoutot, hogy tudjuk, milyen lesz az elrendezés.

Összességében örültem a feladatnak, mert sokszor fotóztam már táncot, tartottam már hasonló tematikájú workshopokat is, így tudtam, hogy alapvetően hogyan kell egy ilyen munkát elvégezni. Azonban voltak tényezők, amik komplikálták a megközelítést és talán ez is okozta végül a vesztemet. Túlságosan elvitt, hogy próbáltam maximálisan életszerűen gondolkodni.

Mert hogy a feladat egy kampány fotó volt, így bekapcsolt bennem, hogy ki a megrendelő, milyen képekkel dolgozik a vizuális kampányaiban, mik a plakát képek feltételei...stb. Így utólag viszont sokkal jobban el kellett volna engednem magam és csak egy önazonos, jó képet leadni.

Nehézség volt az is, hogy a képet a layoutra kellett beilleszteni. A párt nem lehetett szabadon mozgatni, ahogy a kép alapvetően megkívánta volna, hanem a koreográfia egy pillanatát kellett ráilleszteni a layoutra, aminek a felső egyharmadán volt a szöveg. De a koreográfiában nem volt olyan emelés és mozdulat, amit én ebben a ruhában, erre a koncepcióra teljességgel el tudtam volna képzelni.

A fotózáson összesen 30 percünk volt mindenre. Igaz, a koreográfiát előtte kétszer letáncolták nekünk a táncosok. Ennél a feladatnál most mi beszéltük meg a sorrendet. Én voltam az utolsó, aki fotózott.

íme pár nyers kép az értékelhetőek közül, amiket abban a fél órában készítettem. 

Szerintem ezt túlgondolkodtam... (vagy mégsem)

Mint ahogy korábban is írtam, igyekeztem a feladat megoldását komplexen megközelíteni. Úgy próbáltam nekiállni, mint ha valójában az életben dolgoztam volna.

Ez a taktika megint nem jött be. A verseny ezen pontján már tudhattam volna, hogy ez nem az élet, hanem egy verseny és a képeket nem teljesen a kontextusban értékeli a zsűri. Azt nézik fő szempontként, mennyire jó a kép.

Pedig egy ilyen valós szituációban egyáltalán nem biztos, hogy az a kép a befutó, ami a legjobb. Bár ez nézőpont kérdése. Egy profi fotós sem gondolatolvasó, a kampányfotó pedig maximálisan olyan alkotás, ami az ügyfél igényt igyekszik kielégíteni. Nyilván a fotós is igyekszik a saját stílusát a képen meghozni és önazonos lenni, de ez sem mindig célravezető.

Ha tetszik, ha nem, van, amikor arccal a gázsi felé megyünk és csináljuk azt, amit az ügyfél kér, hiába nem értünk vele legbelül egyet. Pénzből élünk és nem abból, hogy megmutassuk a világnak mekkora művészek vagyunk.

Drága tanulópénz volt, hogy mennyire nem mertem önazonos lenni ebben a versenyben. Elsősorban mások elvárásait vettem figyelembe, de eltaktikáztam magam és végül ez lett a vesztem.

Ezt a tanulságot az élet többi területére is bátran magammal vihetem.

Néhány gondolat, arról, hogyha ez valóban egy éles melót lett volna, mire és hogy figyeltem volna...

Én például szorgalmaztam volna egy ruhacserét, mert ez a ruha gyors mozgás bemutatásra szerintem nem volt a legalkalmasabb. Illetve, szinte biztos, hogy a táncosokkal egyeztetve a layoutba találtam volna ki egy konkrét mozdulatot, ami tökéletesen illik a szlogenhez és a megadott kerethez. A Canonnal is egyeztettem volna, mit képzelnek el színben, mozdulatban, szóba jöhet-e bemozdulásos multiexpó, bemozdulásos életlenség...

Aztán utána jártam volna, mi az, amire a hangsúlyt szeretnék fektetni egy ilyen fényképezőgépnél. Feltételezem, van egy piackutatás, konkurencia kutatás, aminek az eredményeiből már meg lehet határozni a célcsoportot és üzenetet képileg/ funkcionalitásban.  

Emellett fontosnak tartom megemlíteni, hogy minden kép másként hat nagyban, mint kicsiben. Akik ismernek tudják rólam, hogy a természetes hatású bőr nagy vesszőparipám és nagyon odafigyelek, hogy technikailag helyes legyen a fotó, vagy tudatosan legyen rontott. Számomra furcsa volt, hogy mennyire nem volt szempont például ennek a feladatnak az értékelésénél, hogy technikailag hogy van a kép kidolgozva. Mert egy plakáton azért ez nagyon nem mindegy.

Bármilyen fotós feladatról, megbízásról van szó, a pontos kommunikáció a legfontosabb alapja a megfelelő végeredmények. Azt hiszem, nekem ez hiányzott leginkább ebben a versenyszériában. Az egész verseny alatt az volt az érzésem, hogy a zsűri vagy a zsűri egy része nem veszi figyelembe a feladatot és a képet csak képként értékeli és nem a pontos feladat valóságában / kontextusában. Lényegében, ha kritikát akarnék megfogalmazni azt mondanám, hogy hiányzott a pontos feladat meghatározás, az egységes feltételek a fotózások során és az egység abban, hogy a zsűrinek milyen szempontok alapján kell a képeket értékelni.

De természetesen nem szeretném a saját felelősségemet sem elvitatni. Ebben a feladatban már éreznem, tudnom kellett volna, hogy hogyan értékelnek. De nekem csak utólag esett le, ezért nem jól választottam. Megint. A választás felelősségéről már egy előző cikkben értekeztem.

Mint láthattátok, ez a verseny számomra az elődöntőben ért véget.

Bár akkor, abban a pillanatban nagyon érzékenyen érintett a kiesésem, utólag már látom, hogy ez volt a legnagyobb tanulság az egész műsor alatt. Így utólag már átlátom, hogy tulajdonképpen több alkalommal is, de ebben a számomra utolsó feladatban is hibát követtem el azzal, hogy nem mertem felvállalni magam és az elveket, amiket képviselek, mert taktikáztam. Ahelyett, hogy csak simán beleengedtem volna magam a fotózásba és önazonos képeket adtam volna le, túlgondolkodtam és túlságosan a kontextusra koncentráltam. Pedig, ahogy visszanézem a képeket, amiket csináltam, lehetett volna másképp.

Ha nem is lettem győztes, nyertesnek érzem magam...

Ennek a fordulónak a kiszavazása sem azon a napon volt, mint a fotózás, de erről már írtam, hogy néztek ki adás felvételek. A döntő feladat felvétele napján tudtam meg, hogy számomra a verseny nem folytatódik tovább.  Rendkívül csalódott voltam. Pláne azért, mert az utolsó feladat nekem végre igazán testhezálló lett volna. Sőt, talán az sem túlzás, hogy konkrétan rám írtkák az utolsó feladatot. Talán ezért is fájt annyira a kiesés, mert ezt már akkor tudtuk. A feladatot a fotózás előtt egy nappal küldték el nekünk és nagyon készültem rá.

Érdekes tapasztalás volt a bennem lezajló folyamat. Nem gondoltam volna, hogy a kiesés így meg fog viselni. Nagyon összetörtem és utána még napokig a hatása alatt voltam. De így utólag már látom, hogy kellett nekem ez a pofon. Most már úgy érzem, inspirálóan hat rám és segít abban, hogy szakmailag még előrébb juthassak a saját kis szintemen.

Ennek ellenére sajnálom, hogy ebben a feladatban nem vehettem részt és nem mutathattam meg, mit tudok. Azt már sosem tudjuk meg, hogy mi lett volna, ha...

Megfogadtam, hogy Ninit azért is lefotózom. Majd egy később cikkben, egy Big Shot After néven jövök a képekkel, ha összejön a fotózás. Megvalósítom, amit kitaláltam, vagy talán még többet is, mert lesz időm. :)

Nem fogok kertelni, nyerni jöttem ebbe a versenybe.

Nagy kihívás volt ez a kaland, főleg úgy, hogy mellette azért zajlott az élet, de azért is vállaltam, mert hittem benne, hogy képes vagyok ezt a versenyt megnyerni.

Bár végül nem én lettem a győztes, nem azt nyertem, amit eredetileg akartam, mégsem távoztam üres kézzel. És itt most nem a nyomtatóra gondolok. :)

Rengeteg tapasztalatot, élményt szereztem, ismertségekre, kapcsolatokra is szert tettem és sok csodás embert megismerve távoztam a versenyből. És nem utolsó sorban ez egy mini önismerti terápiával is felért nekem, mind szakmailag, mind emberileg.

A legfontosabb, amivel gazdagodtam, hogy sokat megtanultam önmagamról. Ezért nagyon hálás vagyok a lehetőségért, és magamnak is, hogy végül belevágtam.

Az utolsó, döntő adásról még jövök egy cikkel, itt igyekszem majd összegezni a konklúziókat.