Október 3-án elindult a Big Shot 4. Pro évada, és a szemfülesebbeknek bizonyára feltűnt, hogy én is ott vagyok a versenyzők között. Arra gondoltam, hogy ezzel kapcsolatban indítok egy cikksorozatot és mesélek a megéléseimről, felismeréseimről, tapasztalásaimról, mint szakmai és mint önismereti szempontból. 

Ez a cikksorozat az első adás kikerülése után pattant ki a fejemből. Arra gondoltam, kiírom magamból, milyen tapasztalatokat szereztem, miken mentem keresztül, miket éltem meg, milyen nehézségekkel szembesültem és mit adott nekem a műsor.

Nem minden kerül majd bele az adásokba, ezért talán némi plusz információval is szolgálhatok azoknak, akiket ez érdekel. És a készült képekből is egy szélesebb palettát tudok megmutatni.

Meg úgy érzem, jó is ha kiírom magamból a gondolataimat. :) Amolyan terápiás jelleggel.

De mindenekelőtt, ebben a nyitó cikkben arról szeretnék mesélni, miért jelentkeztem a műsorba és miközben mérlegeltem, milyen érvek befolyásolták a döntésemet. Ez akár segítség lehet másoknak is egy ilyen élethelyzet kapcsán. 

Mert hát jogosan merülhet fel a kérdés: Vajon 20 év fotózás után miért jelentkeztem ebbe a versenybe? Miért volt erre szükség?

Sokan gondolhatják, hogy profi fotósként szerepelni egy ilyen műsorban olyan, mint gyerekként kimenni a játszótérre. Gyakorlatban azonban ez ennél sokkal összetettebb dolog.

Az idei egy Pro évad, ami egészen más típusú és szintű kihívásokat jelent, mint a korábbi, kezdőknek szóló versenyek.

Mikor meghívást kaptam a műsor castingjára, illetve több fotós ismerősöm is említette, hogy gondolkodjak a részvételen, engem is gondolkodásra sarkalt és sokat mérlegeltem. Összegyűjtöttem a pro és kontra érveket.

Pro – 5 jó okot is találtam, miért lenne érdemes jelentkeznem

1.     Kíváncsiság

Rendkívül kíváncsi voltam, hogyan zajlik egy ilyen műsor forgatása. Biztos voltam abban, hogy Pali és Nóri profi munkát végeznek. De hogy hogyan épül fel az egész, hányan dolgoznak rajta, miként zajlik a folyamat... nos ezek a kérdések nagyon mozgatták a fantáziámat.

2.     Komfortzónából való kimozdulás

Bár nem a kedvenc hobbym a komfortzóna elhagyás, fontosnak érzem, hogy tegyünk dolgokat a komfortzónán kívül, mert ott van a fejlődés. És bár biztosan kevesen gondolnák ezt rólam, sok leküzdeni való szorongásom fűződik a szerepléshez, így ez egy kiváló alkalomnak ígérkezett, hogy ebben is megmérettessem magam és fejlődhessek.

3.     Szakmai kihívás

Aztán ott volt még a szakmai kihívás kérdése. Tudtam, hogy itt olyan szituációkba fogok keveredni, amikbe a hétköznapok során nagyon ritkán, vagy soha. Őszintén kíváncsi voltam, mit tudok kihozni magamból váratlan helyzetekben, akár felkészülés nélkül. Ki akartam próbálni magam, hogyan tudok alkotni egy ilyen helyzetben és a kihívásoknak megfelelni.

4.     Eljutni sok emberhez

Fontos előnynek tűnt még, hogy a műsort sokan nézik, ezért lehetőségem adódik a szemléletemet, fotós attitűdömet, látásmódomat sokakkal megismertetni. Hiszen oktatok és ez akár még jól is jöhet, hogy akik a stúdiófotózás és a portré területén szeretnének fejlődni, elgondolkodjanak…  

5.     Főnyeremény

Végezetül pedig természetesen vonzó volt az összesen 2,5 millió forint összértékű főnyeremény is. Főleg úgy, hogy elkötelezett CANON felhasználó vagyok közel 19 éve. 

Kontra – majdnem ugyanannyi érv szólt ellene is, mint mellette

1.     Van-e rá időm?

Egy ilyen versenyben való részvétel rengeteg idő- és energiabefektetéssel jár. Nekem pedig általában időből van a legkevesebb. Ott vannak a forgatások, a feladatok megvalósítása, utómunka, egyéb, kisebb felvételek... Ezek beszorítása az időbeosztásomba komoly logisztikát jelentett.

2.     Önmagam felvállalása

Biztos voltam benne, hogy lelkileg nem lesz könnyű a tudásom, vagy éppen nem tudásom felvállalása olyan területeken, amik nem komfortosak nekem. Az előző évadok adásaiból azért az kiderült, hogy ebben a versenyben nem csak portré van, hanem a fotózás számos területéről várhatóak feladtok. Tudtam, hogy olyan kihívások elé is állíthatnak itt, amiben nem biztos, hogy helyt tudok majd állni azon a színvonalon, amit tőlem megszokhattak, vagy amit én saját magamtól elvárok.

3.     Kritika

Hiszek a szakmai kritikában és fontosnak is tartom, de nem voltam biztos benne, hogy egy nyilvános versenyhelyzetben is jól tudom majd kezelni, ha véleményezik, kritizálják a munkámat. Ráadásul a feladat része volt az is, hogy nekem is véleményeznem kell a versenytársaim munkáit, ami szintén kihívásokkal teli, felelősségteljes feladat.

4.     A negatív kommentek és fotelhuszárok

Gyakran ismételgetem azt a Ghanditól kölcsönzött mondást: Ha a mondandód nem értelmesebb a csendnél, akkor ne mond! És pláne NE írd le!

Számítottam rá, hogy a komment szekció a műsor kapcsán nem lesz kíméletes és persze már az első adás után azonnal jött is pár komment, amik elég bántóak nekem és a játékostársaimra nézve is. Gondolhatják sokan, hogy a magam fajta tapasztalt rókákról ez már lepereg, de sajnos az emberi mivoltomat nem tudom soha levetkőzni. Elég elrettentő volt a várható kritika és személyeskedés cunami. Tartottam tőle, és még most is tartok, hogy mi fog rám/ránk zúdulni.

Ezek voltak tehát a legfőbb érveim. Összességében bárhogy mérlegeltem, akárhogy osztottam, szoroztam, mindig meggyőzőbbnek tűntek a mellette szóló érvek, ezért úgy döntöttem belevágok!

fotók a cikkben: Nánási Pál facebook