Blog

Így válassz profi fotóst

   A divatszakma népszerűségét sajnos egyre többen használják ki Magyarországon is, így, ahogyan azt egy korábbi bejegyzésben írtam, fokozottan kell figyelni a modellügynökségek hitelességére - ugyanez a helyzet a fotósoknál is. Egy profi fotózásra úgy érdemes gondolni, mint egy megtérülő befektetésre, ami örömet és büszkeséget okoz, amit még az unokáidnak is szívesen mutogatsz majd. Ebből követezik tehát, hogy egyáltalán nem mindegy milyen feltételekkel és színvonalon vágsz bele a befektetésbe. Természetes, hogy profi képet csak profi fotóstól kaphatsz, de ki számít annak?

 

   Semmi sem rosszabb annál, mikor beleéled magad egy élménybe, amire rászánsz egy bizonyos keretet és a végeredmény fényévekre van az elképzelésedtől. A csalódások és átverések elkerülésére szeretném felhívni a figyelmedet, hogy mit érdemes megnézni a fotósokkal kapcsolatban és hogyan tudod kiszűrni, hogy tényleg szakemberrel állsz-e szemben.

 

   Azonnal kezdjen el égni a vészvillogó a fejedben, ha azt látod, hogy az ajánlott fotósnak nincs weboldala, legalább blogja vagy ha rákeresel a nevére, semmit sem dob ki a Google. Ellenkező estben sajnos hamar átverés áldozata lehetsz. Például, ha rákeresel a Bodogán Sándor névre, 6 oldalon kereszül találkozhatsz cikkekkel fotózás témában, többek közt a Marie Claire és a HVG oldalán.

 

   Vegyük át, mit érdemes lecsekkolni, amennyiben van weboldal, amit meg tudsz nézni.


   Ellenőrizd, hogy vannak-e hazai, illetve külföldi megjelenései, amiből kiderülhet, mennyire tartja jónak a divatszakma. A "Munkáim" fül alatt a Nők Lapja címlapunk mellet ugyanúgy találkozhatsz a Lucy’s, és a Solis Magazine oldalán megjelent divatanyagaimmal is.

 

   A következő fontos szempont, hogy megbíznak-e a fotósban a hazai modellügynökségek és ha igen, melyek azok. Az általam ajánlottak, akikkel rendszeresen dolgozom együtt a Visage Models, Attracitve Models, Icon Model Management, The Diary Management és az Art Models.


   Érdemes lehet arra is rákeresni, hogy hol zajlanak a fotózások, van-e saját stúdiója a fotósnak. Amennyiben a fotós lakására kellene felmenned a portré fotózáshoz, kezdj el gyanakodni. Saját stúdiómat, a gyönyörű kilátással ellátott Prime Studiot ide kattintva tudod lecsekkolni.

 

   Általam fontosnak vélt részlet az is természetesen, hogy milyen stílusú képeket látsz a weboldalon és vannak-e a portré fotók mellett egész alakos képek is, természetes fényben, esetleg külső helyszínen is látsz-e képeket, vagy csak stúdióban. Profi végeredményt attól fogsz kapni, aki mindegyik felsorolt helyzetben helyt tud állni és látszik a fotókon, hogy a legjobb oldaláról tudja bemutatni a modellt. Kattins a modellfotózás menüpontra a változatos fotókért.

 

   Ha már a stílusról van szó, érdemes előre tájékozódni, hogy milyen csomagokat tudsz választani, milyen rejtett költségek nélküli áron és biztosan benne van-e a retusálás a vételárban. Jelenlegi csomagjaimat ezen a linken tudod átnézni: https://www.bodogansandor.hu/arak. Amennyiben nem találsz megfelelőt számodra, kérlek kattints ide ajánlatkérésért.

 

   Hogyha már ott vagy a fotózáson, arra mindenképpen ügyelj, hogy ne írassanak veled semmit alá arról, hogy például reklámozás céljára használhassák a képeidet. Eleve érdemes tájékozódni, hogy hova töltik fel a végeredményt, nehogy kellemetlen meglepetés érjen. Az én internetes felületeimen kizárólag olyan fotósorozatok jelennek meg, amikhez a modell előzetes hozzájárulását adta.

 

 

page_modul: blog
Adatkezelési beállítások

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.