Blog

Betekintés egy forgatásba

Tavaly volt szerencsém a MÁV-val együtt dolgozni, amiért nem tudok elég hálás lenni a sorsnak, mert a fotós karrierem egyik legjobb élménye volt.
 
Aki nincs benne a fotós, videós világban, el sem tudja képzelni, hogy az elkészült képek mögött mekkora munka van és nem csak arról szól, hogy aznap elmegyünk, lefotózzuk, kis retus és visztonlátásra. :) 
 
A fotózás előtt már hetekkel elkezdődik a szervezés. Miután az ügyfél fejében összeállt a koncepció, el lehet kezdeni a modelleket válogatni. Az ügynökség elküldi a kor és nem alapján szűrt modelleket, ebből ki kell választanom, hogy szerintem ki tudna jól működni az adott szerepben, elküldöm a megrendelőnek, jó esetben egyetért, ha nem, akkor kezdődik előlről ez a folyamat. Új modelleket kérek, újból átnézem, újból megy az ügyfélnek és ezt addig játszuk, míg meg nem találjuk a megfelelő karaktereket. :)
 
Mivel a forgatáson rengeteg a teendő, nagy a csapat, ezért elkezdek egyeztetni azokkal az emberekkel, akikkel az utóbbi évek tapasztalata alapján már tudom, hogy jól tudok együtt dolgozni. A modelleken kívül szükség van legalább 3-4 emberre, akik folyamatosan mellettem vannak. Világításban, beállításokban segítenek, kellékekről gondoskodnak. Emellett szükség van még szervezőre, asszisztensekre, villanyszerelőre, őrző védő szolgálatra (hiszen a forgatás több napig tartott és több millió forintos felszerelést hagytunk ott éjszakára.)  A fotózás során az ügyfél is velünk van nagyrészt, hogy ellenőrizze, hogy valóban az elképzeléseiknek megfelelő képek készüljenek, illetve ha bármi probléma adódna, akkor ő azonnal tud intézkedni a helyszínen. 
 
Ha a csapat összeszokott, ismeri és még kedveli is egymást, akkor egy egész más légkör tud kialakulni a forgatás során. Ilyenkor a munka nem csak munka, hanem azt érzed, hogy imádod ezt az egészet csinálni. Azt hiszem ez az az érzés, amit mindenki keres a munkájában. Nekem nagyon nagy szerencsém van, hogy szakmailag és emberileg is egy nagyon jó csapat van mögöttem. 
 
Ha már megvannak a modellek és a csapat, akkor el kell kezdeni szituációs helyzeteket kitalálni. A helyszínre való többszöri bejárás, az ügyféllel történő sokadik megbeszélés és több száz vagy ezer kép átnézése után, lassan elkezd az ember fejében körvonalazódni, hogy mit is szeretne majd a fotózás során megvalósítani. Ezzel egyidőben pedig megkezded az imádkozást az égiekhez, hogy az időjárás is olyan legyen, amilyet megálmodtál. 
 
A fotózás 4 napig tartott és azt kell mondjam, hogy minden flottul ment. Az, hogy az ember az idővel folyamatos versenyfutásban van, talán elkerülhetetlen, nem tudom. Jó munkához idő kell, ezt tudjuk, még jobbhoz meg sosincs elég. Nem tudok elég hálás lenni a modelleknek és az egész csapatnak, akik végig maximálisan hozták, amit kellett. 
 
Minden fotósnak hasonló projekteket és fotózásokat kívánok! :)
 
Üdvözlettel: Sándor
 
 
Videók a forgatásról:

https://www.youtube.com/watch?v=Z7n42m_hmyA

https://www.youtube.com/watch?v=o5yLr6AvM1E&t=0s

 

További képek a Facebook csoportomban találhatók (2020.03.25-i poszt).

A csoportot az alábbi linken tudod elérni:

https://www.facebook.com/groups/bodogansandorphotography/

 

Azóta volt szerencsénk újra együtt dolgozni a MÁV csapatával:

>> Különleges MÁV forgatás egy egész nap mozgó vonaton!

 

A képeket Szántai Gábor készítette.

page_modul: blog
Adatkezelési beállítások

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.