Apró örömök az életben...

Két hete Lilláról csináltam egy teszt fotó sorozatot az Art Modelsnek.

Fotózás előtt együtt hangolódtunk, és míg készültünk, beszélgettünk az amerikai életről, a Covidról és a kinti ügynökségéről. Az is szóba került, hogy ügynökségváltás előtt áll, és úgy döntött, szerencsét próbál L.A. után most New Yorkban is, a One Managementnél.

Gondoltam megnézem, milyen képek, és milyen styling az, ami jelenleg megy annál az ügynökségnél, szóval mi az, amit preferálnak mostanság. Ha már így alakult, szerettem volna, hogy olyan képeket csináljunk, amit később nem csak a magyar ügynökség, hanem esetleg az amerikai ügynöksége is tud használni.

Egy modell indulásánál nagyon fontosak a teszt képek – Erről a témáról ebben a cikkemben írtam bővebben  

Szóval tekergetem az amerikai ügynökség oldalát, hogy inspirálódjak, és legnagyobb meglepetésemre szembe jött velem egy saját képem Szikszai Johannáról! Johanna tesztjét két éve fotóztam és nem tudtam róla, hogy a fotókat az amerikai ügynökségnél is használják.

Talán mondanom sem kell, mennyire megtisztelő és örömteli is egyben számomra ez az egész, teljesen feltöltött inspirációval, és nyilván megalapozta az indulását az aznapi fotózásomnak.  

Mos már csak azt remélem, hogy egy Lilláról készült képem is ott figyel majd a mainboardos lányok közt! :)

 

 

Íme az említett képek: 

 

img1149web.jpgimg2549web.jpg

Szikszai Johanna, Visage Model Hungary

One Management New York: https://www.onemanagement.com/New-York/Women/Main

 

 

Lilláról a teljes anyagot pedig itt éritek el: https://www.bodogansandor.hu/galeria-kepek/lilla-new-york/2017

 

img5961szweb.jpgimg4976web.jpgimg6208web.jpg

img6581szweb.jpgimg5146szweb.jpgimg5362web.jpg

 

 

Bodogán Sándor